Mit teszünk abban az esetben, amikor egy szónak a jelentését szeretnénk jobban megismerni? Beütjük a google-be. Én ugyanezt tettem, mert meg szerettem volna tudni, mit írnak a felelősségvállalásról.
Fel is ugrott a wikipédia. (Igen, tudom, sokak szerint nem annyira trendi, amúgy sem hiteles, bárki írhat hozzá, ám kérem, ezen egy kicsit kerekedjünk felül.)
Hihetetlen, de a wikipédia nem talált ilyen kifejezést. A társadalmi felelősségvállalás, vagy vállalati felelősségvállalást viszont igen. És mit ír róla: egy üzleti fogalom, ami szerint a vállalatok figyelembe veszik a társadalom érdekeit, mégpedig azáltal, hogy tekintettel vannak tevékenységük üzletfeleikre, beszállítóikra, alkalmazottaikra, részvényeseikre, de ugyanígy a környezetre is kifejtett hatására. Ez a cselekvés a törvényes kötelezettségen túl is terjedni látszik, nevezetesen úgy, hogy az üzleti szereplők önkéntesen tesznek lépéseket az őket körülvevő társadalom életszínvonalának javítása céljából.
Nem a wikipédiát kritizálva, de megvan az emberek, hogy olyan, mint FELELŐSSÉGVÁLLALÁS nem található benne, de társadalmi felelősségvállalás igen?
Ez mit is jelent? Jelentheti azt, hogy képesek vagyunk úgy élni, hogy az egyéni felelősségvállalás, mint olyan, nem létezik? Pedig nem ártana… már gyerekkorban. Mert ugye minden tettünknek van következménye. Még a nem cselekvésnek is. És ezzel előbb-utóbb szembe kell nézni. A végtelenségig nem odázhatjuk el. Vagy mégis? Nem, nem, utólér.
Gyerekként megtanulom, ha eltörik, bevallom, én voltam. Nem a pohár az oka, mert rossz helyen volt, nem a szülő, amiért megvette. Hanem én voltam. Nem figyeltem, véletlen volt, teljesen mindegy. ÉN VOLTAM. Hibáztam. Akaratomon kívül, de hibáztam. És akkor mi van???? Semmi. Egy tárgy. Zsebpénzemből kifizetem. Megszeretgetem anyát, hogy ne legyen szomorú. És megy tovább az élet. Ennyire egyszerű.
Másik: Dühös vagyok. Felidegesítettek. Felhív a barátnőm. Baromság miatt. Fáj a körme hegye. Én pedig leüvöltöm. Tényleg ez a legnagyobb baja? Amikor én olyan nagyon ki vagyok borulva? Ő megsértődik. Letesszük a telefont. Nem hiszem el, miért most hív. Annyira fontos volt? És még biztos ő van megsértődve! Ő is tovább feszíti a húrt? Hát nem. Rossz hírem van. Nem róla szól. Hanem rólam. Szemét voltam vele. Pedig nem rá haragudtam. Hibáztam. És akkor? Hibázni emberi dolog. Visszahívom. Bocsánatot kérek tőle. Ő megbocsát, mert szeret. És megyünk tovább.
Számtalan példát lehetne felsorolni, de a lényeg, hogy vállaljuk minden tettünkért a felelősséget. Minél kisebb korban kezdi az ember, annál könnyebb lesz később. VÁLLALNI a FELELŐSSÉGET. Merjük vállalni gondolatainkat. Lesznek viták? Biztosan. Lehet átgondolja a másik, amit mondok és változhat? Vagy marad minden a régiben. Lehetséges. De akkor tudom meg, ha kinyitom a számat. Nem droidok vagyunk, mindegyikőnk egy külön individuum. Lehet, hogy hibázunk, de az jó. Mert tanulunk belőle. És minél többen vállaljuk a tetteink következményeit, annál inkább kitisztul körülöttünk a világ. Én ebben hiszek.
Tanítsuk meg gyerekeinknek is. Szétnézek a környezetemben és elcsodálkozom. Tényleg sokan nem tudják, mi is az? Felnőtt emberek! Szülők, nagyszülők. Pedig mennyire jó, amikor nem egymásra mutogatunk, hanem felvállalunk. Elismerjük, ha valami nem megy, és változtatunk, ha változtatni kell. Mert mi vagyunk a felelősek saját életünkért, hibáinkért, örömünkért, sikereinkért. És ez hatalmas szabadság.
Egyetértesz?